Egy közös töltő mindenek felett!!
Az Európai Parlament döntése értelmében az unió területén forgalmazott mobiltelefonoknak egységes töltőkábelje lesz, ezzel is csökkentve a kábelek ökológiai lábnyomát. A döntés vesztese az Apple, aki vélhetően a Lightning csatlakozó helyett a vezetékes töltési technológiát vezet ibe új készülékeibe.
Idén januárban az Európai Parlament már nem húzta tovább a tíz éve folyó ügyet és döntött: az unió területén forgalomba hozott mobiltelefonok csak a mikor USB-s telefontöltő kábellel rendelkezhetnek. A javaslattal egyértelmű az uniós honatyák igyekezete, szeretnének csökkenteni az elektronikai hulladék mértékét, a becslések szerint évente 51 ezer köbméternyi töltőkábelt adnak el az EU-ban. Az új telefont vásárlók is jól járhatnak az elképzelések szerint, hiszen töltőkábel nélküli olcsóbb készüléket is kínálhatnak ezentúl a gyártók.
Be nem tartott önként vállalás
A töltőkábel egységesítési erőfeszítések már 2009-ben elkezdődtek, de kevés eredménnyel. Tizenhárom vállalat, közöttük a mostani döntés vesztese is, az Apple akkor önként vállalták, hogy mobiltelefonjaikba a mikro USB szabvány szerinti töltőt építik be. Az almás vállalat nem tartotta be az önkéntes vállalást, szerinte a mikro USB túl sok kompromisszumot jelentett volna a gyártónak, így inkább a saját, Lightning nevű töltő szabványt dolgozták ki.
Az Apple szerint az európai honatyák döntése gátolja az innovációt. Érveik alátámasztására egy tanulmányt is mellékeltek. A Copenhagen Economics szakértőivel szerint a szabályozók elképzeléseinek megfelelően kikényszerített egységesítés által a fogyasztóknak okozott kár az 1,5 milliárd eurót is elérné, míg környezetvédelmi előnyeinek értéke 13 millió euró lenne. A cég továbbá arról is beszélt, hogy épp az EU állításaival szemben épp az egységesítés járna „példátlan mértékű” elektronikai hulladékkal.
A piac idővel tisztult
Ugyan, 2009-ben, amikor az egységes töltőkábel gondolata megszületett szinte minden gyártónak saját szabványú csatlakozója volt. A piaci tisztulásával és az önként vállalt szabványok betartásával mostanra három típusú csatlakozó van a mobiltelefonokban: USB-C, mikro USB és Lightning. A piaci pletykák szerint a renitens Apple továbbra sem építi be készülékeibe a kierőszakolt mikro USB csatlakozót, hanem inkább a vezeték nélküli töltési technológiát válassza.
A törvénytervezetet az Európai Bizottságnak is el kell fogadnia, de ez csak egy formalitásnak tűnik. A törvény megszületése után a tagállamoknak két évük marad saját törvénykezésükbe átültetni az új szabályokat, míg í gyártóknak további egy évük marad a jogszabálynak megfelelni.