+36304177429 info@datad.hu

Húszezer forint támogatással cserélhetjük le a régi mobiltelefont

Jövő év elejétől az új mobilkészülékek vásárlását 20 000 forinttal támogatja az állam. A DATA D azt tanácsolja, hogy a régi készülékek leadása előtt töröljük adatainkat.

Ideje felgyorsítani a magyar mobilnetet, ez pedig két módon valósítható meg. Első körben a mobilszolgáltatók a 4G hálózat után az 5G hálózatot építik szorgalmasan. Ezzel párhuzamosan az 3G vagy 2G hálózatot fokozatosan lekapcsolják.

Támogatással ösztönzik a cserét

A felhasználók tekintetében is ösztönöznék a gyorsítást a hatóságok. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen egy sajtótájékoztatón ismertette, hogy a mobilinternetezésre nem alkalmas telefonok cseréjét 20 ezer forintos támogatással ösztönzik, amit az új készülék vásárlási árába számíthatnak be a készülék forgalmazói.

A programra ötmilliárd forint támogatást szánnak, tehát 250 ezer új mobiltelefon vásárlását tudják támogatni. A használt háztartási gépek cseréjéhez hasonlóan itt is kimerülésig lehet igénybe venni a programot. Hogy pontosan milyen mobilkészülékeket terveznek támogatni, azt a Netre fel!, erre a célra létrehozott weboldalon lehet megtudni. A programhoz a mobiltelefont forgalmazó cégek csatlakozhatnak, ez rajtuk múlik.

Csere előtt töröljük az adatokat

Amikor a régi készülékeket adják le a felhasználók arra is kell figyelni, hogy a rajtuk lévő adatokat szakszerűen és tanúsítottan töröljék. Ehhez a DATA D, mint a Blancco tanúsított adattörlési megoldás partnere szakszerű segítséget tud nyújtani a magánszemélyeknek és mobiltelefon kereskedőknek egyaránt.

Ahogy erről korábban már írtunk, a Blancco Magyarország közleménye szerint online csereprogramokkal lehetne felpörgetni az 5G telefonértékesítést.

A bizalmat növelhetünk a megfelelő adatkezeléssel

A tavaly 10,5 százalékkal csökkent az okostelefonok piaca, többek között a Covid-járvány hatására, azonban idén 11 százalékos növekedésre számítanak a szolgáltatók. Nagyon sokan 5G készülékre cserélik le telefonjukat, ami a Gartner szerint az eladások 35 százalékát teszik ki.

A kutatás szerint az internetes csereprogramok sikerét növelné a nagyobb átláthatóság és a megfelelő adatkezelés, a válaszadók 31 százaléka ugyanis aggódik amiatt, hogy a használt mobiltelefonon maradó adatai rossz kézbe kerülhetnek.

Nyitottak az online csereprogramokra az 5G telefont vásárlók

A szolgáltatók ehhez a fogyasztók bizalmát kell erősítsék, például garantálhatják, hogy a régi készüléken maradó adatok nem kerülnek rossz kézbe.

 

A Blancco Magyarország közleménye szerint online csereprogramokkal lehetne felpörgetni az 5G telefonértékesítést, az elkövetkező két évben sokan cserélünk telefont.

Idén bővül az okostelefon-piac

A tavaly 10,5 százalékkal csökkent az okostelefonok piaca, többek között a Covid-járvány hatására, azonban idén 11 százalékos növekedésre számítanak a szolgáltatók. Nagyon sokan 5G készülékre cserélik le telefonjukat, ami a Gartner szerint az eladások 35 százalékát teszik ki.

2021 végére 580 millió 5G előfizetés lesz a világban, az elmúlt évben 160 mobilszolgáltató indította el 5G szolgáltatását. Itthon mindhárom szolgáltató megkezdte a szolgáltatás kiépítését, Budapest, a nagyobb vidéki városok és a Balaton környékén.

Kényelmes az online csere

A Blancco tanulmánya azt vizsgálta meg, hogy a mobiltelefon előfizetők hajlandóak lennének-e online csereprogramok keretén belül, kedvezményért beszámíttatni régi készülékeiket. Kiderült, hogy noha a fogyasztók többsége sohasem vett korábban részt online csereprogramban, nyitottak az ötletre.

A fogyasztók többsége szerint egy online csereprogram kényelmes lehet. Megfelelő biztosítékokkal meggyőzhetőek arról, hogy részt vegyenek egy ilyen programban. Az 5G telefont vásárló fogyasztók 41 százaléka részt venne egy ilyen programban, további 31 százalékuk pedig meggondolná a lehetőséget.

A tanúsított adattörlés segíthet

A mobilszolgáltatók részéről azonban további biztosítékokra lesz szükség, hogy növeljék a fogyasztók elköteleződését. A kutatás szerint az internetes csereprogramok sikerét növelné a nagyobb átláthatóság és a megfelelő adatkezelés, a válaszadók 31 százaléka ugyanis aggódik amiatt, hogy a használt mobiltelefonon maradó adatai rossz kézbe kerülhetnek.

Ezt egy alapos, tanúsított adattörléssel el lehet kerülni, ebben a DATA-D a mobilszolgáltatók segítségére lehet.

Környezetvédelmi besorolást kapnak a mobiltelefonok

Öt, Európában fontos szerepet betöltő mobiltelefon szolgáltató összefogásával Eco Rating környezetvédelmi minősítést vezetnek be a telefonok számára.

Az Eco Rating gyakorlatilag egy környezetvédelmi címke, melyet a mobiltelefonokra ragasztanak majd a szolgáltatók vagy a gyártók. A kezdeményezés öt nagy európai mobilszolgáltatótól indult, ezek a Deutche Telekom, Orange, Telefónica (mely az O2 és Movistar márkanevek alatt működnek), Telia Company és Vodafone.

Mások előtt is nyitott a kezdeményezés

A többi szolgáltató előtt is nyitott a lehetőség, hogy csatlakozzanak a környezetvédelmi kezdeményezéshez. A remények szerint az Eco Rating minősítés segítségével körkörös gazdasági modell alakult ki a mobiltelefon gyártók számára is. Vagyis a gyártók törekednek környezetbarát, fenntartható, könnyen javítható készülékeket gyártani.

Az Eco Rating minősítést eddig 80 mobiltelefon kapta meg, de június elejétől folyamatosan a többi készüléket is címkézik. A programban résztvevő gyártók: Bullitt (CAT és Motorola telefonok), Doro, HMD Global – Home of Nokia Phones, Huawei, MobiWire, Motorola és Lenovo, OnePlus, OPPO, Samsung Electronics, TCL és Alcatel, Xiaomi és ZTE.

100 pont a maximum

Fogyasztóként itthon, Magyarországon is találkozunk az értékesítési pontokon az Eco Rating minősítéssel, segítségével jobban össze tudjuk hasonlítani a készülékeket. A telefonok egy pontszámot kapnak, ami maximum 100 lehet. A pontszámokat a készülék teljes életciklusát figyelembe véve állapítják meg. Vagyis vizsgálják, hogy a készülék hogyan készül, hogyan szállítják, használják, életciklusa végén mi történik vele – nyilván, környezetvédelmi szempontból.

A pontszám meghatározásakor 13 különböző környezetvédelmi indikátort és 6 különböző anyaghatékonysági mutatót vizsgálnak, ebből áll össze a végső pontszám. A pontszám alakulása többek között a gyártáshoz használt nyersanyag bányászatánál használt módszerektől, az eszköz gyártási folyamatától, a logisztikától, de vizsgálják használhatóságát, tartósságát, javíthatóságát és újrahasznosíthatóságát is.

A címkén öt indikátort tüntetnek fel

A tartósság jellemzőnél figyelembe veszik a készülék robusztussága mellett az akkumulátor élettartamát, a készülék és alkatrészek garanciáját.

A javíthatóság jellemzőnél megnézik, hogy mennyire könnyen javítható, ezt hogyan támogatja a telefon kialakítása, milyen tevékenységekre hasznosítható újra a készülék, mennyire frissíthetők és cserélhetők benne az alkatrészek.

Ettől a kezdeményezéstől függetlenül, az EU is dolgozik a elektronikai eszközök javíthatósági indexének bevezetésén, amiről korábban már írtunk a DATA D blogján.

Az újrahasznosíthatóság jellemzőnél azt nézik, hogy a készülék mennyire könnyen szétszerelhető, erre vonatkozóan biztosít-e információt a gyártó, a benne lévő nyersanyagok újra felhasználhatók.

A klímahatékonyság jellemzőnél az eszköz teljes életciklusa alatt kibocsátott üvegház hatású gázok mennyiségét becsüli meg. Minél magasabb a pontszám, annál jobban kímélte a környezetet az adott eszköz. Minél magasabb a pontszám, annál kisebb a telefon nyersanyagra gyakorolt hatása.

Az erőforrás hatékonyság jellemzőnél azt nézik meg, hogy a készülék gyártásához mennyi ritka fém szükséges (például arany, amelyet az elektronikai összetevőknél használnak fel). Minél kisebb a pontszám, annál jobb az eszköz nyersanyag hatása.

 

8,1 millió telefon porosodik a magyar háztartásokban

Magyarországon 8,1 millió mobiltelefon található a fiókok alján vagy egy polcon porosodva. A német rebuy adatai szerint azonban jók vagyunk mobiltelefon újrahasznosításban, hiszen (esetenként kényszerből) a háztartások fele használt mobiltelefont vásárol.

A magyar háztartások közel felében (46 százalék) használt mobiltelefonokat vásárolnak az emberek, ezzel az aránnyal Lettországgal megosztva első helyezettek hazánk – derül ki a használt online elektronikai eszközök forgalmazásával foglalkozó reBuy kutatásából.

A volt kommunista országok jeleskednek újrahasznosításban

A lista további helyezettjei Lengyelország 45 százalékkal és Románia 43 százalékkal. Ezen a listán dominálnak a volt kommunista országok Európából, így valószínű az emberek életszínvonaluk miatt inkább a használt készülékek felé fordulnak, és nem kifejezetten a környezet megóvása miatt döntenek régebbi készülékek használata mellett.

A kutatás szerint a magyar háztartások a mobiltelefonok eladásában vagy ajándékozásában is jeleskednek: az emberek 38 százaléka nem hagyja otthon porosodni a régi telefont, hanem szívesen eladja vagy odaajándékozza, akinek kell. A vizsgált 27 ország közül a dánok vezetik a listát, ebben az országban a háztartások közel fele (49 százaléka) eladja vagy elajándékozza a megunt telefonkészüléket. Másodikok ezen a listán a franciák 41 százalékkal, harmadik helyezettek pedig a lengyelek 41 százalékkal.

8,1 millió mobiltelefon porosodik polcon

Az adatok szerint a magyarok fejenként 0,87 mobilkészüléket használnak. A polcokon, otthonokban vagy egy irodai raktárban 8,1 millió mobiltelefon porosodik és fejenként 0,81 mobiltelefont jelent. A mobiltelefonokat 82 százalékos arányban újra hasznosítjuk, ezzel 20,5 millió euró (7,4 milliárd forint) értékű nemesfémet mentünk meg a pusztulástól.

A telefonok újrahasznosításában azonban a finnek és a spanyolok jeleskednek, a készülékek 89 százalékát feldolgozzák valamilyen formában, harmadik Szlovénia 88 százalékos újra felhasználási aránnyal.

3 milliárd embernek nincs telefonja

A német vállalat sajtóközleménye szerint a vizsgált 27 országban összesen 771 millió polcokon porosodó mobiltelefon található, ehhez képest a világon van 3 milliárd ember, akinek egyáltalán nincs mobiltelefonja. Például a svédeknél van a legtöbb porosodó mobiltelefon, fejenként 1,31, – vagyis sokkal több elfekvő mobiltelefonjuk van, mint ahányan laknak az egész országban.

A második és a harmadik helyezett országokban is több a mobiltelefon, mint a teljes lakosság: a finnek a másodikak 1,29-es átlaggal, a britek, litvánok és észtek a harmadikak 1,24-gyel. Ha a darabszámot nézzük, akkor az Amerikai Egyesült Államok vezető az elfekvő mobiltelefonok tekintetében, ott 223,1 millió porosodik valahol egy fiókban.

A kutatásban megnézték, hogy mennyit érne a fiókokban tárolt eszközökben lévő nemesfémek, és a 1,9 milliárd euró összegre jutottak a vizsgált 27 országban, ez a telefonokban használt arany, ezüst, palládium, platina és réz értéke.

Ezeket a használt telefonokat kerüljük

A Sony telefonok a legjobb készülékek, míg az Apple-t igen drága javítani – derült ki a Smartphone Repair Study 2019-es tanulmányból, melyet a német ClicRepair vállalat készített a Statista-val közösen.

A Sony márkájú telefonok kerültek ki abszolút győztesen abból a kutatásból, melyet a használt telefonok javításával foglalkozó ClickRepair vállalat készített a Statista-val közösen. A felmérésben azt vették figyelembe minden egyes márkánál, hogy mennyire könnyen romlanak el az adott márkához tartozó készülékek és hogy mennyire drága a készülékeket megjavítani. Az almás készülékek esetében épp a nagyon magas javítási költség az, ami lehúzza a szakemberek pontozását.

A második helyezett márka az 1,6-os pontszámot összegyűjtő Sony után a Huawei 1,8 ponttal, harmadik a Samsung 1,9-cel, negyedik a HTC 2,1-gyel és az Apple az utolsó 2,5 ponttal. A legritkábban a Sony készülékeket viszik az emberek szervízbe, míg a legyakrabban az Apple-t hordják javításra.

Ezek a legjobb és legrosszabb típusok

A kép egy kicsit árnyaltabb lesz, mikor egyes készüléktípusokat és nem összesítve a márkákat vizsgálták. Az iPhone XR modellt viszik a legritkábban szervízben vagyis egy nagyon strapabíró modellt sikerült az almás gyártónak összeállítania. A leggyakrabban szervízben megforduló modell az itthon hivatalosan nem is megvásárolható Google telefon, a Pixel 2. Ami a javítási költségeket illeti, a P8Lite és a Sony Xperia XZ2 Compact fájnak legkevésbé a zsebünknek. Az Apple X javítási költségei azonban épp ellenkezőleg, eléggé megviseli a pénztárcánkat.

A kutatásból kiderül, hogy az esetek közel 70 százalékában a képernyővel van probléma, többnyire törött. A telefon kerete az esetek felében sérül, valószínű pont ugyanakkor, amikor eltörik a képernyő is. A készülékek egyharmadának rossz az akkumulátora, 16,1 százalékban valamelyik port vagy csatlakozó hibás és csupán a készülékek 7,9 százalékának van gondja a beépített kamerával.

Valamiért a Samsung és az iPhone készülékek gazdái a legóvatlanabbak, ezek a típusú telefonok képernyője törik el rendszeresen. A legtöbb technikai probléma a Galaxy S3 Mini készüléknél mutatható ki, második az iPhone 4S, harmadik a Galaxy S5. A kutatás szerint a technikai problémák többsége a rossz akkumulátorra vezethető vissza.

Az almás gazdák ragaszkodóbbak

A kutatás szerint az almás gazdák ragaszkodnak a legjobban készülékeikhez, a kutatásban vizsgáltak fele szeretné, ha a készülékét megjavítanák, de csak az esetek 19,5 százalékában sikerül is. A HTC márkához ragaszkodnak legkevésbé, az esetek negyedében kérik, hogy javítsák meg a telefont – 15 százalékuknál sikerül is.

Érdekesen alakultak azok az okok is, amiért a javítást választják egyes ügyfelek: 49,1 százalékuk szerint a javítás olcsóbb, mint új telefont vásárolni, míg 45,5 százalékuk mondja azt, hogy a javítás felvállalásával védi a környezetet, míg 35,7 százalékuk tartalék telefonnak fogja használni a javított készüléket. Nem gondoltuk volna, de minden tizedik Apple és Huawei használó érzelmi okokból választja a javítást, nem kívánnak megválni szeretett készüléküktől.

A teljes angol nyelvű tanulmány innen tölthető le.