Sokat spórolhatnak a cégek használt eszközök vásárlásával

Ha újrahasznosított számítógépeket vásárolnának a vállalatok, akkor több száz millió forintot spórolnának a vállalatok, miközben saját környezetszennyező tevékenységüket is csökkentenék – derül ki egy elemzésből.

Az újrahasznosított laptopok, számítógépek vásárlásával a vállalatok akár több száz millió forintot is meg tudnak spórolni – derül ki a Circular Computing nevű cég elemzéséből. A felmérés a brit vállalatokat vizsgálta meg, és az adatok szerint az elkövetkező 9 évben 10,72 millió dollárt (3,2 milliárd forintot) tudnának félretenni ezek a cégek.

193 ezer autótól mentesül a világ

A nyilvánvaló pénzügyi spórolás mellett a kutatásban kiszámolták az is, hogy felelős viselkedésükkel a vállalatok 9 millió tonnányi szén kibocsátásától mentesítenék a környezetet és 5,4 trillió liternyi vízzel kevesebb fogyna el. Ezt azt jelenti, hogy csupán az újrahasznosított számítógépek megvásárlásával a cégek olyan hatással lennének környezetükre, mintha hirtelen kivonnának a közlekedésből 193 ezer autót, és megspórolnák az Északi-tenger 10 százalékát.

Néha jobbak, mint az újak

Az újrahasznosított lapotopok vagy számítógépek megvásárlásáért nem kell egészen Nagy-Britanniáig szaladni, nálunk a DATAD-nél is beszerezhetik a felújított, tanúsítottan adatörölt számítástechnikai eszközöket. Ezeknek a gépeknek a teljesítménye a memória upgrade és a merevlemez SSD-re történő cseréje után gyakran meghaladja az eredeti számítógép hatásfokát.

Szóval, ha új eszközökben gondolkodunk, akkor környezetbarát módon is tehetjük mindezt, az újrahasznosított laptopok, számítógépek beszerzésével.

Titkosítással védi adatait a vállalatok fele

Érdekes adatokkal szolgál a Ponemon Intézet legfrissebb felmérése, mely az adatok titkosításával foglalkozik, a vállalatok fele már titkosítja adatait, főleg ügyfelei védelmében.

A 2021 Global Encryption Trends Study nevű tanulmányban a vállalatok adatokkal és adatok titkosításával kapcsolatos attitűdjét vizsgálták. A kutatásban 17 országból 6610, vállalati adatokkal foglalkozó vezetőt kérdeztek meg, a cégek több iparágat képviselnek.

A kutatás szerint lassan, de biztosan nő az adataikat titkosító vállalatok száma. Míg a 2015-ös kutatás szerint még csak a vállalatok 37 százaléka védte titkosítással adatait, addigra 2020-ban ez az arány 50 százalékra nőtt. A cégek 37 százalékának valamilyen stratégiája vagy terve létezik titkosítással kapcsolatban, ezeket bizonyos alkalmazások és adattípusok esetében használják. A vállalatok csupán 13 százaléka nem használja a titkosítást a mindennapi életben.

A Nyugat fejlettebb

Bizonyos országok sokkal fejlettebbek az adatok titkosítása terén: például a német cégek 71 százaléka alkalmazza mindennap, de az Amerikai Egyesült Államokban is az arány 70 százalék. A megkérdezettek 54 százaléka az ügyfelek személyes adatait is védi a titkosítással.

Nem biztonság miatt van a titkosítás

Érdekes módon, nem elsődlegesen biztonsági megfontolásból, hanem az általános IT tevékenységek miatt van szüksége a cégeknek erre az adatvédelmi formára. Ez valószínű azért van, mert sok vállalat használ már IoT eszközöket, a tőlük származó adatokat mindenképp meg szeretnék védeni.

Ami talán a legérdekesebb ennek a tanulmányban, hogy milyen fenyegetettségek miatt használják ezt a technológiát. Elsődlegesen az alkalmazottak hibáitól féltik a cégek az adatokat, másodsorban a rendszer meghibásodása ellen védekeznek titkosítással, harmadsorba pedig a hackerektől is féltik az adatokat. A kormányzati hallgatózástól kevesen, csupán a megkérdezettek 11 százaléka tart.

Forrás: 2021 Global Encryption Trends Study

A titkosítás használatának elsődleges oka az ügyfelek adatainak védelme, ami a szigorú GDPR szabályozások fényében nem is olyan meglepő. A második ok a meghatározott fenyegetettségek ellen így védik az információkat. Harmadsorban pedig ezzel is védik a vállalatok saját szellemi tőkéjüket és csupán negyedik helyen van a szabályozásoknak való megfelelés.

Forrás: 2021 Global Encryption Trends Study

Rendszeres adattörléssel még titkosítás sem kell

A jó hír, hogy ha a vállalatok rendszeresen felülvizsgálják az aktívan használt adatokat és kiszűrik a nem szükséges információkat, azokat pedig tanúsított adattörlési megoldással törölik, akkor nemcsak egészséges és naprakész adatokkal rendelkezünk, hanem a felesleges titkosítással sem kell foglalkozzunk.

A teljes kutatás itt érhető el, ingyenes regisztráció után letölthető.

Se fülhallgató, se töltőfej: ezzel mentjük meg a Földet?

Két nagy mobiltelefongyártó, az Apple és a Samsung is úgy döntöttek, hogy legújabb telefonjaik mellé már nem tesznek a dobozba alapból fülhallgatót és töltőfejet sem. A lépés üdvözlendő, de még kevés ahhoz, hogy érezhető hatása legyen az elektronikai hulladékra.

 

Az almás gyártó ügyfeleként már a harmadik mobiltelefon vásárlásnál tartunk. A technológiai változások mellett egy dolog állandó volt: a használatlan töltőfejek és fülhallgatók mennyisége csak nőtt és nőtt a fiókban.

Valószínű ezt az Apple-nál is tapasztalták és tavaly, az új iPhone 12-es bejelentésekor egy merész húzással álltak elő. Ismertették, hogy a készüléket ezentúl fülhallgató és töltőfej nélkül árusítják, mert hogy a régi ügyfeleknél úgyis már sok van mindezekből. Aki meg új ügyfél lenne, az külön megvásárolhatja ezeket a tartozékokat.

Trollkodták a döntést

Akkor többi gyártó, közöttük a Samsung és a Xiaomi bírálta a cupertinói cég lépését, sőt vicces posztokban trollkodtak a furának tűnő döntéssel. A Xiaomi például azt a spanyol Twitter oldalán azt írta ki, hogy azt álmodták, hogy telefonjaik töltő és fülhallgató nélkül kerülnek a polcra, de szerencsére ez csupán rémálom volt.

A Samsung később visszavont egyik Facebook posztja szerint, ők mindent megadnak a fogyasztóknak, a Galaxyk mellé töltőt is csomagolnak.

Év elején a Galaxy is beadta a derekát, valószínű, miután egy fejes a koreai vállalatnál kiszámolta, hogy milyen sokat spórolnának, ha a töltő és a fülhallgató is kimaradna a csomagból. És mennyivel kevesebb lenne az elektronikai hulladék. A döntés szerint a Galaxy S21, a Galaxy S21+, valamint a Galaxy S21 Ultra 5G készülékek esetében töltőfej sem lesz a csomagolásban, a fülhallgató már korábbról kimaradt.

Környezetvédelmi jelentés

És hogy miért írunk minderről épp most? Mert az Apple most adta ki a környezetvédelmi jelentését, melyben a tavalyi döntés eredményeit számszerűsíti. A 2021 Environmental Progress Report jelentésében az almás gyártó hangsúlyozza, hogy a döntés nyomán 861,000 tonnányi rezet, cinket és ónt spórolnak meg. Az is kiemelkedő eredmény, hogy csökkent a készülék csomagolása, ez pedig azt jelenti, hogy hatékonyabban tudja szállítani a készülékeket: 70 százalékkal több készülék fér el egy raklapra.

A jelentés szerint egyébként a többi termék is sokkal több újrahasznosított elemet tartalmaz. A Retina kijelzős MacBook Air 40 százaléka újrahasznosított anyagokból készül, míg az iPhone 12 és Apple Watch Series 6 termékekbe épített tungsten 99 százaléka újrahasznosított forrásból származik.

Az almás gyártó komolyan veszi a környezet védelmét, 2030-ra karbonsemlegessé szeretné tenni teljes gyártását, ebben a saját elektronikai hulladékot szétszedő Daisy robotjai is segítik. A jelentés szerint tavaly 39 000 köbméter elektronikai hulladéktól mentették meg a Földet.

Csepp a tengerben

Hogy ettől kevesebb elektronikai hulladékkeletkezik? Az biztos, de egyelőre csak később, 2-3 év múlva érezhetjük hatását, átlagosan ennyi idő után cserélnek le a fogyasztók egy okostelefont. És hogy a többi mobilgyártó követi majd a két óriás példáját? Bizonyára, hiszen csak így tudnak majd lépést tartani a versenyben. Sajnos, a rossz hír, hogy ennyi idő alatt megnövekszik a népesség elektronikai fogyasztása, tehát ez csak egy csepp a tengerben, ettől még több lesz az elektronikai hulladék.

Az ötéves moduláris telefon, amit még mindig frissítenek

A nagyon olcsó Android telefonok ritkán élik túl harmadik születésnapjukat, ezek közül a Fairphone jelenti az üdítő kivételt.

A 2015-ben gyártott Fairphone március végén egy nagy szoftver frissítésnek köszönhetően szinte új lett és immár a Android 9-est használhatja.

Azért lássuk be, Androidból már ott van a 11-es változat is, de a 9-es verzió is megfelelően biztonságos és ami még fontosabb, támogatott: a Google folyamatosan frissíti és küldi ki a 9-es verziójú Androidot futtató készülékekre is az újabb biztonsági javításokat.

De mi fán terem a Fairphone?

A Fairphone egy holland vállalkozás, melynek 2013-mas alapítása óta az volt a célja, hogy egy könnyen szerelhető, moduláris mobiltelefont alkossanak meg. Ez sikerült is, a kezdeti próbálkozás után a Fairphone 2-es modell lett a vállalat népszerű terméke, 115 ezer darabot értékesítettek belőle. Jelenleg a Fairphone 3-mas és Fairphone 3+ készüléket lehet megvásárolni. Nem olcsó, 400 euró, vagyis 144 ezer forint egy alapkészülék.

Azonban ezért egy hosszú ideig használható készüléket kapunk, amelyhez ráadásul fair bányászatból származó alapanyagokat is használnak. A cégnek működése is más: szociális vállalatként a tulajdonosoknak nem céljuk a profit termelés, mindent visszaforgatnak a cégbe és az alkalmazottakra, termékfejlesztésre költenek.

13 csavar tartja össze

A mobiltelefon belsejét 13 csavar tartja egyben. Miután ezeket kicsavarjuk, a telefon belsejében minden összetevő – akkumulátor, kamera, alsó vagy felső modul, hátlapja – cserélhető. Így ha a készülék meghibásodna vagy csak egy jobb kamerát szeretnénk a telefonnak, netán egy több ideig tartó akkumulátort, nagyon egyszerűen kicserélhetjük az alkatrészeket. Még az Engadget szerelésben igencsak járatlan újságírójának is sikerült ez a bravúr.

Évente átlagosan 1,4 milliárd új mobiltelefon talál gazdára, nagyon gyakran egy olyan eszközt lecserélve, mely egyébként teljes egészében jól működik. Az emberek átlagosan 2,7 évig használnak egy készüléket, a telefon készítéséhez használt alapanyagok kevesebb mint 5 százalékát lehet újrahasznosítani. A fogyasztók viselkedése nagy mértékben hozzájárul az elektronikus szemét növekedéséhez.

Környezetvédelmi szakemberek számításai szerint, ha a mostanáig tapasztalt ütemben gyorsul az elektronikai hulladék bővülése, akkor 2030-re 74,7 millió tonnányi e-hulladék keletkezésével kell számolnunk.

 

Újrahasznosított eszközöket is választanak a vállalatok hardverfrissítéskor

A brit vállalatok közül egyre többen újrahasznosított eszközöket vásárolnak, amikor frissítenie kell eszközparkjukat. Ezzel mindenki jól jár: a cégek olcsóbban szerzik be a szükséges eszközöket, és közben védik a környezetet is.

A Stone Group brit ICT vállalat kutatása szerint a szigetországban működő vállalatok több mint fele (59 százaléka) újrahasznosított hardvert vásárol, amikor arról van szó, hogy frissítenie kell eszközparkját. A megkérdezettek negyede ugyancsak újrahasznosított IT eszközöket, felszereléseket és kiegészítőket szerez be az újak helyett.

A kutatás szerint az újrahasznosított gépek nagy népszerűségnek örvendenek: 42 százalékuk ugyanis új és újrahasznosított eszközöket szerez be valamilyen arányban.

Zöldek és spórolnak egyszerre

A felmérésben az újrahasznosított eszközöket választó vállalatok két fő okot neveztek meg erre: ezzel is védik a környezetet a szükségtelen elektronikai szeméttől és ők is pénzt spórolnak meg, hiszen olcsóbban tudják megvásárolni a felszereléseket.

A szervezetek úgy is segíthetik a környezetet, ha a saját informatikai eszközeiket is újrahasznosítják, például más szervezeteknek adományozzák további használatra. A kutatás szerint 10 vállalatból négy segélyszervezeteknek, alapítványoknak adja át a régi IT eszközeiket, míg egyharmaduk felújítja azokat és tovább használják a régebbi gépeket. További egyharmaduk erre szakosodott vállalatnak adja eszközeit, hogy azok felújítsák és újrahasznosítsák őket.

A vállalatok nemcsak azért választanak egy erre szakosodott céget eszközeik újrahasznosításáért, mert ezzel védeni szeretnék a környezetet. Az okok között szerepel az is, hogy így szeretnék megóvni magukat a szükségtelen adatszivárgásoktól. Hiszen a Data D-hez hasonló szervezetek tanúsítottan és szoftveresen, véglegesen törlik az adathordozókat, mielőtt továbbadnák másoknak.

Itthon szeretjük az öreg gépeket

Az biztos, a hazai laptop felhasználók régebbi eszközöket használnak, hiszen egy magyar felmérés szerint a lakosság által használt gépek többsége (49 százalék) 2016-os vagy ennél régebbi darab, mindössze 10 százalékuk tartozik az egy évnél fiatalabb kategóriába. Ezek a felhasználók vegyesen saját és céges számítógépet egyaránt használtak.

A saját eszközt használók körében még több az öregebb számítógép: 57 százalékuk esetében 5 évnél idősebb a hardver, míg csupán 7 százalékuk esetében egy évnél fiatalabb.

 

Szélesebb körben kiterjedt a javíthatóság joga

Az EU a könnyebben javítható eszközök gyártását preferálja, hiszen ezzel rengeteg elektronikai hulladéktól menthetjük meg környezetünket.

Március elsejétől az EU területén gyártott új mosógépek, hajszárítók hűtőszekrények és kijelzők – beleértve a tévéket is – úgy értékesíthetik a gyártók, ha ezek az eszközök minimum 10 évig javíthatók. Ezzel az unió szélesebb körben kiterjeszti a javítás jogát, melynek célja végső soron az elektronikai hulladék mennyiségének csökkentése.

Több eszközre is kiterjesztik

A javaslatot következő lépésben egyre több elektronikai termékre terjesztik ki, így várhatóan érvényes lesz az okostelefonokra, laptopokra és egyéb fogyasztói elektronikai cikkekre is, ezzel az Európában keletkező elektronikai hulladék nagy részét lefedik.

Jön az Európai javíthatósági index

Amint arról a DataD blogjában korábban már írtunk, az Európai Parlament megszavazta, hogy az elektronikai cikkeket gyártók egyszerűbben javítható termékek gyártására törekedjenek. Illetve azt is kötelezővé szeretnék tenni, hogy a gyártók egy javíthatósági indexet tüntessenek fel.

Ennek hatására a vásárlók könnyebben el tudják dönteni, hogy az adott termék nehezen vagy könnyen javítható. A várakozások szerint idén már megszületnek az első erre vonatkozó, EU-s rendelkezések.

Franciaországban már január elejétől kötelező

Franciaország már egy lépéssel az Európai Unió előtt van, hiszen az országban az év elejétől fel kell tüntetni ezt a javíthatósági indexet. A gyártóknak 2021 végégig van idejük minden boltba kerülő terméken ezt feltüntetni. Egy termék maximum 10 pontot kaphat, attól függően, hogy mennyire egyszerű szétszedni a terméket, milyen áron és milyen csatornákon érhetőek el a javítási útmutatók és pótalkatrészek.

Az almás készülékek közepesen javíthatók

Például az Apple már eleget is tett ennek a kötelezettségének. Ők márciusban jelentették meg a javíthatósági indexet termékeik mellett. Ezekből például kiderül, hogy a közel 1200 euróba kerülő iPhone 12 Pro javíthatósági indexe 6 a maximális 10-ből.

Az előző év iPhone 11-es modelljei 4,5-4,7 közötti javíthatósági indexszel büszkélkedhetnek.  A különböző MacBook modellek indexe 5,6 és 7 között alakul.

A javíthatósági jog kiterjesztése mellett számos civil szervezet, környezetvédő alapítványok kampányolnak, hiszen segítségével csökken az elektronikai hulladék aránya.