+36304177429 info@datad.hu

Az Apple beadta a derekát és kijelentette, hogy ezentúl a fogyasztók otthon saját kezűleg is javíthatják készülékeiket. Nyilván, az ehhez szükséges eszközöket, alkatrészeket és használati utasításokat az almás cégtől kell megvenni.

Az iPhone 12 és 13-mas készülékek lesznek azok az első termékek, melyek esetében az Apple, tervei szerint, engedélyezi az otthoni javítást is. A Self Service Repair nevű szolgáltatás 2022 elejétől lesz elérhető, első körben az Amerikai Egyesült Államokban, majd fokozatosan a többi országban is.

Kicsiben kezdik

Az elérhető alkatrészekkel is kicsiben kezd a gyártó. Olyan népszerű összetevőkkel indít, mint kijelző, akkumulátor vagy kamera. A többi alkatrészt később teszi elérhetővé az otthoni fogyasztók számára. A telefonok után az M1-es Mac gépekre is kiterjed a program.

Az eddigi gyakorlat szerint az almás gyártó leszerződött szervíz szolgáltatókat engedélyezett, hogy garanciálisan vagy azon túl, de hivatalosan javítsák az Apple eszközöket. A gyártó adatai szerint az elmúlt három évben közel megduplázódott a hivatalos szervízek száma.

Az EU szigorítására születhetett válaszként

Az Apple bejelentése nagy valószínűséggel a gyártó válasza az EU idén tavasszal bejelentett szigorítására az elektronikai termékek területén. Március elejétől az EU területén gyártott és értékesített új elektronikai eszközök esetében a gyártóknak biztosítaniuk kell, hogy azok minimum 10 évig javíthatók.

Első körben ez a szabályozás a nagy háztartási eszközökre vonatkozik – mosógép, hűtőszekrény, kijelzők – de több lépésben az okostelefonokra, laptopokra, egyéb fogyasztói cikkekre is kiterjesztik.

Megmaradnak a szervízek is

Az biztos, hogy ettől nem fognak tömegek otthon mobiltelefonokat javítani. Az Apple is azt javasolja, hogy a jövőbeli szerelők előbb nézzék át a javítási lépéseket tartalmazó használati kézikönyvet. Ha úgy gondolják, elég kézügyességgel rendelkeznek ahhoz, hogy saját maguk megjavítsák a készüléket, akkor rendeljenek pótalkatrészt.

A pótalkatrészek és a készülékek szétszedéséhez kellő szerszámokat a Self Service Repair online üzletből lehet megvenni (ez cikkünk írásakor még üres). A gyártó közleménye szerint több mint 200 egyéni alkatrész és szerszám lesz a boltban. Azoknak, akik a rossz alkatrészeket visszaküldik, kedvezményt is biztosítanak.