+36304177429 info@datad.hu

Miközben minden cégnek a saját adata a legfontosabbak, nem kell túlbiztosítani a dolgokat és minden alkalommal megsemmisíteni magát az adathordozót – elég a minősített adattörlés is. Arról nem is beszélve, hogy ebből maga az adattulajdonos és környezetünk is profitálhat.

Ahogy mindenkinek a saját gyermeke a legügyesebb, úgy minden vállalat számára a saját adatok a legfontosabbak. Az emberek is különböznek egymástól, így abban is egyetérthetünk, egy titkosszolgálati információ sokkal több embernek fontos, kiszivárogtatása, elvesztése nagyobb kockázattal jár, mint például az öt évvel ezelőtti vállalati ügyféllista.

Ennek megfelelően az adatot és az adathordozót védő szabályzatok is különböző előírásokkal biztosítják, hogy az a bizonyos információ nem kerül az ellenség vagy a konkurencia kezébe. Munkám során jártam olyan helyen, ahol az adathordozó még azt az irodát sem hagyhatja el, ott kell helyben szétszedni és fizikailag megsemmisíteni a merevlemezt, ahol az információ megszületett. És megértem, mert sok forog kockán.

Az utóbbi időben rengeteg vállalati megkeresést is kaptunk, hogy segítsünk szakszerűen megsemmisíteni az adathordozót. Nem utasítottunk és ezentúl sem utasítunk el egyetlen felkérést sem, hiszen az üzlet az üzlet. De nem tudom szó nélkül hagyni, hogy nagyon sok esetben a cégek túllőnek a célon, ágyúval próbálják lövöldözni azt a picinyke verebet. Vagyis az információ nem igényli az adathordozó teljes megsemmisítését, mégis ehhez hasonló szolgáltatást kérnek tőlünk.

A felhő technológia korában nagyon sok cégnél kliens állomásokon dolgoznak, ahol az adatok egy belső, erős IT biztonsággal védett rendszerben találhatóak meg – a kliensgépen pedig semmilyen vállalati adatot sem tárolnak. Ebben az esetben is nekünk fájó szívvel kell megsemmisítenünk fizikailag az adathordozót, mert a vállalati szabályzat ezt írja elő, mert az ügyfél, azt gondolja, így lesznek biztonságban adatai. Nem elégednek meg az adatok minősített törlésével – teljesen feleslegesen.

Pedig maga a vállalat, a környezet és mi is, mint a szolgáltatást nyújtó vállalat is jól járnánk a minősített adattörlés választásával. Az esetek többségében a minősített adattörlés költségeit maga az adathordozó fedezné. Sőt, még mi fizetnénk az adathordozóért, ha a vállalat adatsemmisítés után eladná nekünk. És a környezeti hatásról még nem is beszéltünk, hiszen ezt az merevlemezt már nem kell szétrombolni, a fém- és műanyag hulladékkal sem kell törődni. Az adathordozó új életet kezdhet a minősített adattörlés után.

Ezért arra biztatom a vállalatok IT vezetőit, nyúljanak bátran a vállalati szabályzatokhoz, gondoljanak saját zsebükre, de vegyék figyelembe környezetünket, és töröljék el a túlzó óvintézkedéseket, válasszák a minősített adattörlést bátran.